Demon
Első Fejezet
A valódi énem
- Hmm? - hümmögtem fáradtan.
- Vége az órának..
- Mi?! - néztem körül a teremben, ahol rajtam és Ellin kívül nem tartózkodott senki sem a teremben.
- Lemegyek a büfébe, jössz?
- Ühüm. - bólintottam, majd feltápászkodtam a helyemről és elindultam, meg sem várva Ellt.
Amint leértünk, beálltam a sorba, aztán Elli is utolért. Kivártuk amíg sorra kerülünk, aztán az én jeges teámmal, Elli meg a csokis muffinjával arrébb mentünk elpakolni a megmaradt pénzt. Elkezdtem kortyolgatni a teám, mikor valaki erősen meglökött, így a ruhámon landolt az üdítő.
- Hé - fordultam hátra, mire megláttam a gyűlöletes ellenségemet, Adrit. Komolyan, nem vagyok előítéletes, meg semmi, de ez a lány kilencedik óta nem hagy békén, egyszerűen nem értem, mi a baja. Talán feltűnési viszketegség..
- Nem tehetek róla, hogy ilyen béna vagy - fújtatott rám, mire lenyeltem a nem túl szép válaszomat. - Talán segítettem is, ez a blúz ma elég ocsmány - nevetett fel a barátnőjével, Klaudiával.
- Hagyd - suttogta halkan Elli, de én komolyan éreztem, hogy felrobbanok. - Nem ér ennyit ez a szajha. - és igaza volt. Vettem egy mély levegőt, és tovább indultam Ellivel.
- Láttad hogy néz ki? Röhejes - hallottam még mögülem Adri gúnyos hangját, aztán Klaudiával
felnevettek. Iyenkor már nem tudtam kontrollálni magamat. Hihetetlen gyorsasággal teremtem ott előtte, és toltam a nyakánál fogva a falhoz. Én sem tudom, hogyan lehetséges, biztos az adrenalin, de nem foglalkoztam abban a percben ezzel.
- Na ide figyelj - sziszegtem - Ha nem szállsz le rólam, akkor megkeserítem az életed, és bánni fogod a napot, amikor megszülettél. Felfogtad? Ha csak még egyszer meglátlak, a frizud hiányos lesz, édes - dörmögtem indulatosan. Elborult az agyam, nem tudtam normálisan gondolkodni.
- Doroti! - szólt riadtan Elli, mire csak rákaptam a tekintetem - A szemed... - ijedt meg.
Hangos sikítást hallottam. Elengedtem Adrit. A nyakán apró, piros foltokat véltem felfedezni, és vérzett a feje.. Ez az én művem.
Elszaladtam a mosdóba, remélve, hogy egyedül lehetek. A suli mosdója szerintem teljesen átlagos, öt darab csap, és hátul egy csomó vécéfülke.
Az ajtóval szemben lévő csaphoz léptem, és megtámaszkodtam rajta. A lefolyót nézve tűnődtem, igazából a semmin. Az agyam ködös volt, nem tudtam ész szerűen gondolkodni. Mögöttem nyitódott az ajtó, mire belenéztem a tükörbe, csak Elli. Átvándorolt a tekintetem, igazából magamra. Hátra hőköltem a látványtól. A szemem írisze vérvörös, a szemfogaim megnyúltak, mint a filmekben a vámpíroknak. Megriadtam magamtól. Berohantam az egyik fülkébe, és felkuporodtam egy lehajtott fedelű vécére, majd felhúztam a térdem és ráhajtottam a fejem. Sírtam. De nem voltam szomorú, vagy mérges. Csak féltem.
-----
A suliban már egyik órára sem ültem be. Egyszerűen már nem érdekelt senki. Hazafelé baktattam, egyedül. Csak én és a zene, ami tökéletesen a hangulatomhoz illett. Mire hazaértem, már a kinézetem normális volt, így nyugodtan mentem be a házba. Szinte azonnal papi szobájához igyekeztem, és amint benyitottam, láttam ahogy éppen valami főzőcsatornát néz. Szerettem vele beszélgetni. Mindenről. Mások az ilyeneket inkább a legjobb barátnőikkel, nővérükkel esetleg anyukájukkal osztották volna meg. De nekem tökéletes volt papi erre a feladatra.
- Hahó - köszöntem be, mire kedves mosollyal hátrafordult.
- Szervusz, aranyom. Mi járatban? Hogy ment az iskola?
- Hát.. Nem is tudom. Leginkább sehogy - nevettem fel. - Papi, beszélhetnénk valamiről?
- Mondjad csak - paskolgatta meg a helyet maga mellett a fotelon, mire odaültem.
- Mi.. Mások vagyunk, igaz?
- Ezt hogy érted?
- Mindenki tudta, hogy egyszer rájövök. Miért nem mondtátok el eddig?
- Pontosan mire gondolsz? - ráncolta a homlokát.
- Papiii. Tudod... - elmondtam neki azt a fura incidenst a büfénél. Elgondolkodott rajta.
- Szerintem ez a családban mindenkivel előfordult már..
- Én.. Attól félek, egyszer komolyan bántani fogok valakit. Eddig miért nem mondta ezt nekem senki?
- Azt gondoltuk, így jobb lesz. Így élhetted az életedet emberként. Ez egy lehetőség volt. De ne aggódj sokat, mert amint bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik...
- Ez... Most mit jelent? Mármint az én helyzetemben mi lehetne a megoldás? - értetlenkedtem.
- Had nézzem ezt. - mondta fáradtan - Mindig meg akartam tanulni főzni.
- Rendben - sóhajtottam, és kimentem a szobájából. Elindultam a szobám felé, mikor ismeretlen hang ütötte meg a fülemet.
- Sajnálom, de.. Doroti még nem tudja - hallottam anya aggodalmas hangját. Kíváncsian kinéztem a fal mögül, és 2 öltönyös, napszemüveges nagy darab férfit láttam anyával szemben.
- Akkor ajánlom, hogy hamarosan juttassa el neki a híreket. Amint ez megtörténik, a leghamarabbi vonattal el kell mennie szombaton.
- Értem... El fogom neki mondani, ígérem... Ott lesz minél hamarabb.
- Ezek az új törvények. Vagy betartják.. vagy, nos, tudják.. Inkább tartsák be.
- Értem - morogta anya - Más valami?
- Ennyi. Akkor szombaton legyen ott. - azzal felálltak, betolták a széküket és kisétáltak az ajtón. Amint elmentek, visszahúzódtam a fal mögé.
- Doroti, ott vagy? - hallottam meg anya hangját, mire csak halkan elsettenkedtem a szobámba. Mikor becsuktam az ajtóm, hangos sóhajtás tört fel belőlem. Mi lesz itt?..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése